Az Európai Unión kívüli un. „harmadik országbeli állampolgárok” beutazásáról és tartózkodásáról a 2007. évi II. sz. törvény valamint a végrehajtására kiadott 114/2007. (V. 24.) Kormányrendelet ad útmutatást.
Magyarország a harmadik országbeli állampolgárok számára az e törvényben foglaltak szerint biztosítja a be- és kiutazás, valamint a tartózkodás jogának gyakorlását.
A beutazás feltétele az érvényes úti okmány (útlevél) és néhány eset kivételével beutazó vízum.
Amennyiben a harmadik országbeli állampolgár három hónapot meg nem haladó tartózkodás céljából történõ beutazásához és tartózkodásához nem szükséges vízum, úti okmánya érvényességi idejének legalább egy hónappal meg kell haladnia a Magyarország területére történõ beutazás idõpontját.
Tartózkodásra jogosító vízumot a harmadik országbeli állampolgár hazájában kérelmezheti, illetve schengeni állam vízumkiadásra feljogosított diplomáciai vagy konzuli képviselete is kiadhat három hónapot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízumot a Magyarország nevében!
Három hónapot meghaladó idõtartamra az a harmadik országbeli állampolgár tartózkodhat Magyarországon:
– aki rendelkezik érvényes úti okmánnyal (útlevéllel) és
– három hónapot meghaladó tartózkodási vízummal (illetve tartózkodási engedéllyel, bevándorlási engedéllyel, letelepedés engedéllyel, ideiglenes letelepedési engedéllyel, nemzeti letelepedési engedéllyel vagy EK letelepedési engedéllyel),
– a vissza vagy tovább utazáshoz szükséges engedéllyel és anyagi fedezettel,
– igazolja a beutazás és tartózkodás célját,
– Magyarország területén rendelkezik szálláshellyel, vagy lakóhellyel,
– a megélhetését, lakhatását biztosító anyagi fedezettel,
– egészségügyi ellátások teljes körére biztosított, vagy ezen költségeket saját erõbõl fedezni tudja,
– nem áll kiutasítás vagy beutazási tilalom alatt,
– nem veszélyezteti Magyarország közbiztonságát, nemzetbiztonságát vagy közegészségügyi érdekeit.
– nem áll beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelõ SIS figyelmeztetõ jelzés hatálya alatt.
A három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító vízum fajtái:
– tartózkodás engedély átvételére jogosító vízum, melynek érvényessége 3o nap!
– szezonális munkavállalási vízum, (egyszeri vagy többszöri beutazást te, de legfeljebb 6 hónapos munkavállalást tesz lehetõvé, kínai állampolgárok körében erre alig kerül sor!)
– nemzeti vízum (szintén nem a kínai állampolgárokat érinti)
Tartózkodási engedély átvételére jogosító vízumot az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, akinek a 2oo7. évi II. tv. szelemében a tartózkodását engedélyezték!
A magyarországi tartózkodási engedély fajtái és feltételei
– Családi együttélés biztosítása céljából tartózkodási engedélyt kaphat a tartózkodási, bevándorlás, letelepedési, ideiglenes letelepedési engedéllyel, nemzeti vagy EK letelepedési engedéllyel rendelkezõ harmadik országbeli állampolgár családtagja (illetve menekültként elismert személy családtagja, menekültként elismert, kísérõ nélküli kiskorú szülõje v. gyámja.)
– Keresõ tevékenység folytatása céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat aki a törvényes keretek között más számára, ellenérték fejében, alá-fölérendeltségi viszonyban munkát végez (munkavállalási engedély, a tartózkodási engedély érvényessége a munkavállalási engedély idõtartamához igazodik), de rövidebb is lehet.
– önállóan, ellenérték fejében végezhetõ tevékenységet folytat
– jövedelemszerzés céljából, gazdasági társaság tulajdonosaként vagy vezetõ tisztségviselõjeként vezetõi, képviselõi vagy felügyeleti szerv tagjaként végzi tevékenységét (érvényességi ideje legfeljebb 3 év, amely alkalmanként legfeljebb 3-3 évvel meghosszabbítható.)
– tanulmányi célú tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki közép – vagy felsõfokú tanulmányokat folytat, vagy elõkészítõ oktatásban vesz részt, (szorgalmi idõszakban hetente 24 órában, szorgalmi idõszakon kívül évente legfeljebb 9o napon vagy 66 munkanapon végezhet munkát! A tartózkodási engedély érvényessége, a tanulmányok folytatásának idõtartamához igazodik.)
– Kutatás céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, akinek kutató szervvel kötött megállapodása van.(érvényessége a megállapodáshoz igazodik.)
– Hivatalos célból tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki diplomáciai mentességet élvez, külföldi állam, állami vagy nemzetközi szervezet kiküldöttje, sajtótudósító, kulturális, oktatási tudományos együttmûködés, valamint kormányszintû nemzetközi segélyprogramban vesz részt (idõtartama a szerzõdés idõtartamához igazodik, legfeljebb 3 évvel hosszabbítható meg.)
– Gyógykezelés céljából az a harmadik országbeli állampolgár kaphat tartózkodási engedélyt, aki önmaga vagy kiskorú gyermeke gyógykezeltetése céljából rendelkezik beutazási engedéllyel (az érvényesség idõtartama a gyógykezelés idõtartamához igazodik.)
– Látogatás céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki külön jogszabályban meghatározott meghívó levéllel rendelkezik.
– Önkéntes tevékenység folytatása céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, akinek közérdekû tevékenység végzése céljából, megfelelõ fogadó szervezettel erre a célra szóló szerzõdése van. Érvényessége a közérdekû önkéntes tevékenységhez igazodik, de legfeljebb egy év és nem hosszabbítható.)
– A felsorolt feltételeken kívül indokolt esetben u.n. „egyéb” célból is kérhetõ tartózkodási engedély, illetve
– Humanitárius okokból kérelmezett tartózkodási engedély. Ide sorolható a hontalanként elismert állampolgár, a befogadott, menekült vagy oltalmazotti státuszért folyamodó állampolgár.(Kínai állampolgárságú személyek esetében nem jellemzõ!)
A tartózkodási engedély érvényességének lejárata elõtt egy hónappal az engedély meghosszabbítását kell kezdeményezni. A Bevándorlási és Állampolgársági hivatal megvizsgálja, hogy a tartózkodás és beutazás feltételei fenn állnak-e? Tehát igazolni kell a további tartózkodás célját, megélhetési, lakhatási körülményeket, egészségügyi ellátás teljes körére történõ jogosultság meglétét.
Szólni kell még az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolásról
Az igazolás bizonyos eljárások lefolytatásának idejére és céljából kerül kiállításra. Kizárólag Magyarország területén történõ tartózkodásra jogosít, ki és visszautazást nem tesz lehetõvé. A harmadik országbeli állampolgár kiutazásakor érvényét veszti. Az ország elhagyásakor a határátkelõ helyen le kell adnia.