Kedves Kollégák,

az iskolán belüli erőszak, legyen az szóbeli vagy tettben is megnyilvánuló, sajnos hétköznapi jelenség. Sokan érezzük, hogy nem jó, mert csak elharapózik, és valaki mindig szenved a végén. Megkockáztatom, az agresszor is szenved, hiszen a folyamatos bántalmazások ellenére sem tudja kielégíteni azt a gondoskodás-vágyat, ami minden bizonnyal megbújik gyermeki lelkében. Még ha nagyon mélyen is.

Szóval. Itt állunk egy jelenséggel farkasszemet nézve, a jó tanácsokkal teli a padlás, de valami miatt mégsem tudunk egyről a kettőre vergődni. Folyamatos fejtörést okoz mindannyiunk számára, éppen miképpen lehetne megelőzni, van-e jogunk olyan eszközökhöz folyamodni, amiket mi gondolunk helyesnek, van-e jogunk egyáltalán beavatkozni. Ezekkel a kérdésekkel rendszeresen összefutunk, amikor szóba kerül a téma. A vélemények nagyon eltérőek. Abban viszont egyet értünk, hogy tenni kell, mert a békétlen iskola a világ legkellemetlenebb és -boldogtalanabb helye, ahol sem mi, sem a gyerekek nem szeretnek lenni, és nem érzik jól magukat.

Mi itt az Ediktumnál már tanulmányozzuk néhány éve a helyzetet. Mind a magyar, mind az egyéb nációjú gyerekeknél ugyanazt a kirajzolódó mintát tapasztaljuk. Kidolgoztunk egy egy éves projektet, amely heti egy alkalommal tanítja és segíti a résztvevőket arra, hogyan bánjunk emberként mindenkivel, ismerjük fel a bántalmazás első jeleit, időben tegyük meg a szükséges lépéseket, és közösen, egy biztonságos iskolai szociális hálóban fejlődjünk a gyermekek életének fejlődése során.

Az alábbiakban felvázolok egy olyan elméleti és módszertani hátteret, amely, ha egyetértenek vele, részleteiben kidolgozva megjelenhet az iskolai oktatás részeként.

Szükséges lesz hozzá: hit, remény, szeretet. Illetve minimum egy osztály alsóból, felsőből illetve középiskolából, ahol pilot verzióban elsajátíhatják a gyerekek a módszertant, és egy elhivatott tanári gárda, amelyben mindenki, egyetértve a megfogalmazott célokkal, változtatni szeretne.

A résztvevő gyerekeket heti egy 60 perces alkalommal tanítanánk meg az eq-alapú kommunikációra, a kollégák időbeosztása az első alkalommal három órás bevezetőt, majd heti egy-egy alkalmas szupervíziót és módszertani megbeszélést igényelne. A hatalmas adminisztrációs terhek miatt ez nagyon nagy teher lehet a kezdetekben. A velejáró viszonylag gyors és fenntartható pozitív változások viszont ellensúlyozhatják a kezdeti erő-befeketetéseket. A gyerekekre vonatkozó program egy éves, a kollégák fél év elteltével kéthetente egyszer ülnének össze, majd havi egy alkalomra redukálódna a megbeszélések száma. Arra kérjük a programunkat most olvasó Kollégát, gondolja végig, mielőtt beszámol kollégáinak a lehetőségről: van-e rá igény, van-e rá kitartás és van-e rá kapacitás. Ez egy kihívás mindenki részére, és mi szeretnénk következetesen betartani és véghezvinni, amit kitűzünk célul.

A projekt során a megfigyeléseket, közös megegyezéssel hozott módszertani módosításokat a projekt végén közzétesszük, hogy mindenki hozzáférhessen, és felhasználhassa további kutatási célokkal az anonim adatokat.

A módszertani ízelítő

Azokról a topikokról teszek említést az alábbiakban néhány szóban, amelyekre mindenféleképpen reflektálnunk kell az oktatás folyamán. Tudati szinten, mert ismernünk kell, miféle kommunikációs környezetben nevelődnek gyermekeink.

Feltételezéseink és tapasztalataink szerint a bántalmazó légkört létrehozó gyerekek, akár áldozatok, akár agresszorok, akár passzív szemlélők, az alábbi viselkedésmintákat hozhatják magukkal a szorosabb környezetükből:

• sok esetben nem lát példát egymást tisztelő felnőtt-felnőtt-kommunikációból a hétköznapok szürkeségében

• a velük kapcsolatban állók személyisége sokféle lehet (domináns, megengedő, manipulatív stb.)

• a minták többnyire a beidegződött társadalmi normákat természetesnek veszik: a nő mosogat, főz, takarít (valamilyen szinten, de a gyereket nem veszi be a munkamegosztásba), a férfi elvárja, hogy a nő fentieket tegye. Vagy fordítva.

• a férfi minta szemében a nőknek kötelessége van a családot mozgatni, összetartani

• a férfinak kötelessége pénzt keresni

• a többi munka, ami a családban megjelenik, az asszony dolga a férj családba tett eltartásáért cserében

• vagy csonka családban nevelkednek

• a példaképzés, kiemelés, az egyenlőségek valamilyen irányba történő kimozdítása, hangsúlyozása, versenyeztetés folyamatosan helyet kap a gyermek által követendő minták megnyilvánulási formáiban

Kommunikációs szinten megjelenik

• áldozathibáztatás

• bűnbakkeresés

• folyamatos verbális agresszió (aminek véleményem szerint a legkisebb írmagját sem szabad megengedni) esetleg vicces, ironikus formában előadva pepitában.

 

Hogyan tudunk segíteni a kommunikáció elsajátításával?

Rövidtávon jellemzően sehogy.

Hosszútávon valószínűleg. A kitartásunkon múlik.

A gyerek elsajátíthatja, és nagyon kitartóan, folyamatosan trenírozva ráébresztheti magát és társait:

• arra, hogy jó dolog uralkodni a kommunikáción és az indulatokon, mert enged gondolkodni a döntések meghozatala előtt,

• az elhamarkodott reakciók által beindított negatív folyamatokat majdnem teljesen ki tudja iktatni az életből,

• a nyugalom, az önuralom a biztonságos életérzések egyik kulcsa,

• arra, hogy van remény normális életet élni, ahol nem kell mindig furcsán keserédesnek érezni a nevetést az ő/gyerek kárára elkövetett vicces verbális vagy full komoly nonverbális agresszióval szemben.

 

Az iskolai bullyinget feltételezhetően azok a gyerekek követik el, akiknek a családjában valamilyen módon megjelenik a verbális agresszió: kiszúrnak egy általuk gyengének tartott gyereket, és elkezdenek mindenféle vicceskedésekkel nevetni rajta, kirekesztik. A gyerek szenved, még jobban be akar hozzájuk illeszkedni/megfelelni nekik/vagy akármit, csak szeressék egy kicsit, ők meg bedurvulnak, és továbbfokozzák a bántalmazást (igenis nevén kell nevezni).

Az elszenvedők mindkét típusú csoport tagjai lehetnek (mármint agresszív és nemagresszív család), de a nemagresszív családból, ahol egymást tisztelve-segítve nevelik a szülők a gyerekeket, a gyerekeknek az eq-immunrendszere erősebb lehet, és nagyobb kommunikációs/érzelmi/támogató eszköztárral rendelkezhetnek az ilyenfajta támadások ellen. Az is előfordulhat, hogy a család annyira nem emlegeti otthon az agressziót, a társadalmi csoportok elleni gyűlöletet, hogy a gyermek naivan áll majd az őt ért támadásokhoz, és egyáltalán nem is érti, ami történik vele. Ehhez viszont segítségre lesz szüksége, mert az otthoni meleg megengedő, egymást teljesen elfogadó légkör nem biztos, hogy rövidtávon segítséget tud nyújtani neki ahhoz, hogy a problémáit kezelje. ERRE is jó lehet egy ilyen csapat, ahol a tréningezés/edzés mellett egymást is erősítik a gyerekek. Létrehozhatunk egy olyan szociális hálót, amelybe kapaszkodva fenntarthatják magukat és egymást is a pozitív önértékelés és magabiztos döntések mentén.

Talán azt hangsúlyoznám a kollégák és szülők irányába, hogy ezt is, mint a sportot, trenírozni lehet és kell is. Azok az izmok lesznek erősek, amiket edzünk. Azok az izmok tudják tartani a testet, kívülről erősíteni az önbecsülést, karban tartani a szívet, az immunrendszert, amik edzésben vannak. Ugyanezt a képet szükséges az agyunkban szem előtt tartani a felnőtteknek is: a verbális önvédelem, a kölcsönös tisztelet, a béke, az elfogadás az olyan gyerekeknél, ahol otthon picit is zavartak a körülmények, tanulható, edzhető, akár egy sportág.

Sportszerűség, korrektség, kölcsönös tisztelet. Ezek az alapelvek. 

(Vidák Viktória)

Amennyiben érdeklődik a projekt iránt, kérem, jelentkezzen a következő ímélcímen: ediktum.alapitvany@gmail.com.