A közösségi wellness alapjai

Sokszor beszélgetünk más intézmények kollégáival és szülőivel, és rendszerint rá kell döbbennünk arra, hogy az elfogadás és befogadás, mint fogalmak, csak kommunikáció szinten – vagy még ott sem – jelennek meg az oktatási intézményeink életében.

Miért kell elfogadni?

Valahogyan nem tud ösztönné válni a magyar kultúra bizonyos szegmenseiben, hogy minket is elfogadtak, ezért tartozunk a közösségnek annyival, hogy mi is elfogadunk. Nagyon egyszerű a képlet, és most maradok a gyermekek szintjén, de azt gondolom, lelki tükrözés után magunk és érezhetjük a valóságtartalmát:

1. ha megpróbálunk elfogadni valakit, akkor az nagy valószínűséggel sokkal nyugodtabban fog majd hozzánk is, és másokhoz is állni. Természetesen ha az illető nem vágja le a szitut, és folyamatosan a közösség rovására cselekszik, ezt az elfogadási folyamatot tök természetesen abba fogjuk hagyni.

2. ha még be is fogadjuk, és a közösségünk aktív, tenni akaró tagjaként könyveljük őt el, egyszerű szívességeket kérünk, játszunk vele, akkor még jobban akarni fog tenni. Abban az esetben, ha azt tapasztalja, hogy ez a játékmegosztás illetve munkamegosztás egyenlően oszlik el a közösség tagjai között.

Gond

Akkor van gond, amikor a gyermeki közösség eltérő hátterek miatt nem tudja az újonnan érkezőket befogadni. Vagy már a kezdetektől nem tudott közösséggé válni, mert nem volt, aki helyes irányba terelje őket, amikor kovácsolódni kezdhettek volna.

Megoldás. Hogyan?

A kicsi gyermekek alapból énközpontúak, ezért nehéz őket elmarasztalni esetleges önző lépéseikért, azért, mert másokkal összehasonlítják magukat, és ennek eredményeképpen előbbre helyezik magukat a társaknál. Ez kommunikációjukban, viselkedésükben nagyon hamar megnyilvánul. Pont arra vagyunk mi, pedagógusok, hogy mindamellett, hogy telitöltsük a buksijukat tudással (bár ez nem túl helyes elképzelés, de hozzátartozik a mai magyar pedagógusi énképhez), a viselkedésüket is helyes irányba állítsuk.


A helyes pályát igen egyszerű megtalálni: minden pillanatunkat velük kell töltenünk, amit az isiben vagy oviban töltünk. Jó. Pisilni kimehetünk. Azon kívül viszont sajnos vagy nem sajnos, nagyon oda kell figyelnünk a gyerekek viselkedésére. Főleg kapcsolatunk első évében, új gyermek érkezésekor megint jó néhány hónapig. Ez nehéz. Viszont többek között azért lettünk gyermek-pedagógusok és nem felnőtt oktatók, hogy a társadalmunknak és a gyermekeknek boldog jövőt adjunk a kezébe. Amihez elengedhetetlen, merem állítani fontosabb a befogadás, mint a lexikális anyagok bifláztatása. Sokan mondhatják most erre kollégák, hogy magánélet is létezik, meg az adminisztráció, meg a felkészülés meg a miegymás. És valóban: magánélet van az iskolán/óvodán kívül, adminisztrációra van külön időkeret, amit erre fordíthat, a felkészülésre szintén. Meg kell értenünk, ha kezdetben nem áldozzuk be az összes időnket, amit a teremben eltöltünk a gyerekekkel, persze szünetben is, és nem csak rájuk figyelünk, akkor ők boldogtalanok lesznek. És figyelmetlenek, és rosszak, és utálatosak, és verekedősek, és akkor jön a bullying (akkor is jön, amikor ott vagyunk, csak akkor lesz esélyünk orvosolni és megszüntetni).


Mindenhol ott kell lenni az elején. Figyelni a párbeszédekre, és az elutasítás legkisebb jelére lépni kell. Játékkal, drámajátékkal, játékkal, beszélgetéssel, és példamutatással. Nem fog menni, ha a gyerekek a legkisebb jelét is látják bennünk a kirekesztésre való hajlamnak. Akármennyire pozitívan is próbáljuk palástolni.

Szumma

Egy szó, mint száz. Bocsánat: kettő: k@#va nehéz. Pláne, ha gőzünk sincs az emberi kapcsolatok alakulásáról, mert csak a fizu és a nyári szünet miatt rendszerben ragadt kollégák vagyunk. Akkor nem tudom, mit tanácsoljak. Pályaelhagyás lenne a legmegfelelőbb, de nyilván, ha eddig nem történt meg, akkor ez után sem fog. 🙁 Az intézményvezetőnek kell ott lennie, mint nyájacskáját terelgető juhásznak. Bátorítással, példamutatással, továbbképzéssel, érzékenyítéssel, pszichológussal. Erre is kevés esély mutatkozik sok helyen. 🙁

Akkor önképzéssel, sorstársi közösséggel, létező, nem virtuális kollegális, és nem utolsósorban elfogadó közösséggel.


Hívhatóak vagyunk, ha tanács kell, de előre elmondom: nem két perc. Utána viszont eggyel kevesebb gyomorfekéllyel számolhatsz.